Bemutatkozunk

Bemutatkozunk

Köszöntjük honlapunkon, kérem engedje meg, hogy pár szóban bemutassuk a Wonderline-t.

Cégünk közel 20 éve részese az európai informatikai piacnak, jellemzően az egyedi szoftverszállítás területén nyújt kiemelkedő teljesítményt, azonban komplex szolgáltatási területeket is lefedünk kezdve a földi és felhő alapú infrastruktúrától egészen a projekt és stratégiai menedzsment területekig.

Magyarországi cégként szolgáltatásunk nem feltétlenül magyar területre fókuszál, nemzetközi cégekkel való partnerségünk több, mint egy évtizedre nyúlik vissza. Mindazonáltal több hazai partnert is eredményesen szolgálunk ki, fokozottan figyelve az informatikai biztonságra, illetve a ipari szabványok és előírások betartására.

Képzett szakembereink felmérik az Ön igényeit, megtervezik és megvalósítják azokat, melyek ezután megbízhatóan támogatják az Ön és cége kiemelkedő eredményeit.

  •  
  •  
  •  

Tanácsadás

Tapasztalt szakértők azonnal!

A Wonderline magyar tulajdonú, budapesti központú, informatikai tanácsadásra fejlesztésekre és szolgáltatásokra szakosodott vállalkozás, főként európai régióban. Egyik fő profilja a Wonderline csoport részeként üzleti elemzők biztosítása olyan projektekhez, ahol szükség van az informatikai termékek / folyamatok támogatására vagy újraszervezésére. Szakembereink az igényfelméréstől kezdve a funkcionális és IT specifikáción keresztül végigkísérik egy informatikai projekt életét egészen az átadásig és a tesztelésig, több évtizedes nagyvállalati tapasztalatunk segítségével hatékony segítséget nyújtunk az üzlettel való kommunikációban. Igény esetén terméke életciklusát az élesítés után is tudjuk támogatni konzultáns vagy üzemeltetési szolgáltatásukon keresztül.

Tapasztalt munkatársaink célba juttatják projektjeit, levéve az összes ezzel járó gondot a válláról. Célunk, hogy a közép- és nagyvállalatok számára megfelelő / minőségi alternatívát tudjunk adni a projekt humán erőforrás menedzsmentjéhez, legyen szó akár pár hónapos feladatról vagy akár évekig tartó nagy projektekről. Munkatársaink folyamatos képzésben részesülnek, így ismerik a legújabb technológiákat, mint az agilis és waterfall módszertanok, teszt szkriptek és teszt automatizáció, változás menedzsment, mobilalkalmazás fejlesztés.

A projektje sikere a mi sikerünk.

Fejlesztés

Cégünk egyik fő profilja magas rendelkezésre állású enterprise rendszerek fejlesztése a legmodernebb Java és Oracle technológiák használatával, mindazonáltal ismerősen mozgunk Microsoft környezetben is.

Megoldásaink sikerességének érdekében kiemelt figyelmet fordítunk a projektek teljes életciklusára, legyen szó akár az üzleti igények felméréséről, rendszerszervezésről vagy szakértői tanácsadásról.

Szoftverfejlesztő mérnökeink és programozóink több éves nemzetközi projektekben szerzett tapasztalattal rendelkeznek, így precízen és gyorsan valósítják meg az egyedi ügyfél igényeket, szem előtt tartva a hatékonyságot és a napjainkban kiemelt figyelmet kapó informatikai biztonságot.

Cégünk célkitűzése a folyamatos lehetőség biztosítása a legújabb szoftverfejlesztési technológiák és módszertanok elsajátítására kollegáink számára, így tovább növelve ezzel az általunk fejlesztett rendszerek eredményességét, színvonalát és az ügyfél elégedettséget.

Professzionális szoftver megoldások egyedi igényekre szabva.

Üzemeltetés

Cégünk több évtizedes tapasztalattal rendelkezik informatikai rendszerek infrastruktúra és alkalmazás üzemeltetése terén. Referenciáink között éppúgy megtalálható a több terabyte-os adatbázisokra épülő nagyvállalati rendszerek támogatása L1-L3 szinten, mint a kisebb vertikumú megoldások üzemeltetése.  Az igényelt támogatási szint személyre szabható, kezdve a passzív monitorozástól, az aktív napi üzemeltetésen át, az éjjel-nappal történő rendelkezésre állásig. Szükség esetén a nap 24 órájában monitorozzuk rendszerét és probléma esetén azonnal közbelépünk. Vállaljuk teljes üzleti megoldások E2E támogatását és az állandó kapcsolattartást a  kapcsolódó rendszereket üzemeltető partnerekkel, a megrendelő által megkövetelt (pl. ticket alapú) adminisztrációs keretek között.

A szolgáltatásüzemeltetési spektrumot érintő bárminemű kihívás megoldásában a rendelkezésére állunk. A teljesség igénye nélkül: mélyebb folyamatbeli probléma azonosítása; jogosultságkezelés; a rendszert érintő módosítási kérések előzetes vizsgálata és véleményezése üzemeltetési szempontból; új üzleti funkció szolgáltatásüzemeltetési modelljének felállítása, tesztelési tevékenység, stb.

Tapasztalt kollégáink folyamatos képzésben részesülnek az alkalmazott üzemeltetési módszertanok (ITIL),  az üzemeltetett technológiák, illetve  az adott információs rendszert érintő funkcionális/infrastrukturális változtatások terén. Ez által biztos lehet benne, hogy az Ön rendszerének üzemeltetését igazán naprakész szakember látja el, aki különös figyelmet szentel az adott információs rendszer sajátosságaira, egyedi üzemeltetési igényeire, specifikumaira.

Megbízható üzemeltetetés éjjel-nappal.


Szolgáltatásaink

Szolgáltatásaink

Kérjük válasszon szolgáltatás típust!

  • Tanácsadás
  • Fejlesztés
  • Üzemeltetés

  • Tanácsadás (Consultancy)

    Ha nem tudja, miként kezdjen neki egy nagyobb projektnek, esetleg nem tudja eldönteni azt, hogy milyen metodológia mentén szeretné jelenlegi vagy jövőbeni projektjeit támogatni? Akkor mi vagyunk a megoldás! Tapasztalt kollegáink segítenek Önnek és cégének ezen kérdések tisztázásában, a projektek kiváló szintű nyomon követésében, akár az egész életciklusán keresztül.

  • Project menedzsment

    Szakértőink több évnyi projektvezetési tapasztalattal rendelkeznek, mind klasszikus waterfall, mind pedig agilis metodológiákban. Egy több évnyi tapasztalattal rendelkező magasan képzett menedzserre van szüksége? Nálunk minden igényének megfelelő szakértőt megtalálja.

  • Üzleti elemzés

    Az Ön projektjébe szükség lenne tapasztalt, üzleti elemzésben jártas szakértőkre? Akkor ne habozzon, keressen bennünket bátran. Minden egyes szakértőnk több mint 3 évnyi üzleti elemzői tapasztalattal rendelkezik, ezáltal biztosítva azt, hogy Ön a megfelelő szintű szakértelmet kapja minden esetben.

  • IT projectek teszt menedzsmentje

    A fejlesztések egyik alapköve, az elkészült szoftver termékek minőségi szállítása. Ennek egyik alapeleme a tesztelés. Ha fejlesztési projektjéhez szüksége lenne egy szakértőre, aki megszervezi a tesztelést és annak minden szintjét (legyen szó fejlesztői tesztekről, UAT-ről, vagy élesítés utáni elfogadási és éles üzemi üzleti tesztekről), emellett a teljes tesztelési ciklus alatt végig koordinálja azt, illetve levenne egy csomó terhet a projekt menedzser válláról, akkor keressen meg bátran bennünket még ma!

  • Egyedileg fejlesztett szoftverének oktatása, bemutatása

    Az Ön cégénél kiváló fejlesztők, tesztelők és vezetők dolgoznak, de híján vannak oktatási tapasztalatnak? Vagy egyszerűen csak nincs rá erőforrásuk? Nem gond többé, ugyanis szakértőink több ügyfélnél megszerzett tapasztalataikat kamatoztatva biztosítják Önt arról, hogy a szoftver megismerésétől kezdve, az oktatások szervezéséig és megtartásáig bezárólag Ön mindig a legkiválóbb szolgáltatást kapja.

  • Dokumentum készítés

    A legtöbb fejlesztéssel foglalkozó cégnél a legnagyobb nyűgnek érzett tevékenységek egyike a dokumentumok készítése a projekt főbb életszakaszaiban. Ha architect vénával rendelkező szakértőre lenne szüksége, aki segít általános vagy részletes (fejlesztői), esetleg a fejlesztésekhez kapcsolódó teszt script dokumentumok elkészítésében, vagy akár végfelhasználói kézikönyvet kell már elkészült szoftver alapján átadnia megrendelőjének? Akkor keressen bennünket még ma, hisz kollegáink kiváló analitikus képességekkel, emellett kimagasló kommunikációs készséggel rendelkeznek, segítve ezáltal a folyamatot, hogy Ön minél magasabb minőségű dokumentumot kapjon meg Tőlünk.

  • Folyamat felmérés

    Egy projekt indításának és futásának egyik fő alapköve, hogy a jelenlegi folyamatok figyelembe vételével készüljön, és maga a projekt a definiált folyamatok mentén haladjon. Bármelyikre lenne szüksége, több éves tapasztalattal rendelkező kollegáink segíthetnek Önnek ezen folyamatok feltérképezésében, megrajzolásában és a projekt folyamatainak definiálásában is.

  • Folyamat és IT project auditok

    Kíváncsi arra, hogy az Ön cégénél mennyire tartják be kollegái a folyamatokat, illetve az előre definiált minőségügyi dokumentumok szerint történik-e a cégnél vagy egy-egy osztályon a napi munkavégzés? Cégünk rendelkezésére áll ezen auditok elvégzésében tapasztalt kollegáinkkal. Keressen bennünket bátran!

Egyedi szoftverfejlesztés

Ügyfeleink minden igényét kielégítő szoftverek fejlesztése a legmodernebb technológiák alkalmazásával.

Rendszerszervezés

Az információ rendszerezésével és a követelmények meghatározásával hatékony segítséget nyújtunk a tervezett szoftver kialakításában.

Rendszerintegráció

Egységes informatikai infrastruktúra kialakítása új rendszer bevezetésével vagy a meglévőek strukturálásával.

Fejlesztői tanácsadás

Igény esetén kollegáink fejlesztői tanácsadással támogatják ügyfeleinket a megfelelő döntés meghozatalában.

Proaktív üzemeltetés

Az informatikai rendszer állandó üzemeltetése a szolgáltatási megállapodásban lefektetett feladatok önálló végrehajtásával, a tapasztalt hibák eliminálásával.

Mérhető problémamegoldás (L1-L3)

A beérkező hibák kezelése az előzetes megegyezésen alapuló hibajavítási határidőkön belül. Legyen az jogosultságkezelés vagy mélyebb hibakezelés.

Személyre szabott megoldások

A szolgáltatásüzemeltetés feladatai, gyakorisága, mélysége és az üzemeltetéssel szemben támasztott követelményeket rendszerenként változtathatóak.

Akár 7/24 –es rendelkezésre állás

Igény esetén kollégáink a nap 24 órájában rendelkezésre állnak és ha problémát észlelnek, azonnal megkezdik a hiba azonosítását, elhárítását.

ITIL

Munkatársaink komoly gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek a ticket alapú szolgáltatásüzemeltetés terén.


Referenciáink

Referenciáink

Lapker Zrt.

’NRI Management System’ – SAP rendszer kapcsolódás implementációs projekt.

Shell Hungary Zrt. / Shell Global Solutions International BV

Shellsmart és LCMS rendszerek fejlesztése és üzemeltetése.

Summit Group Hungary

CRM rendszer implementáció, adat migráció, szerver rendszerek megtervezése.

Reuters Magyarország Kft.

Banki információs rendszer bevezetése, és magas elérhetőségű szerver farm üzemeltetése.

UniCredit Leasing Kft.

Visszavett finanszírozott autók – internetes weblap fejlesztése és üzemeltetése.

Coral A.E

’Greece Loyalty’ program rendszerének fejlesztése és üzemeltetése.

Robert Bosch Kft.

HR intranet weboldalának fejlesztése.

Kuwait Petroleum Italia S.p.A

’Italian Loyalty’ program rendszerének fejlesztése és üzemeltetése.

Karrier

Karrier

Dolgozz csapatunkban!

  • Java fejlesztő
  • Alkalmazás üzemeltető / Junior adatbázis szakértő
  • Rendszergazda
  • IT üzleti elemző
  • PLSQL fejlesztő
  • Java fejlesztési csapatvezető

Hivatkozási kód: WL201601

Feladatok:

  • - Java alapú webes fejlesztési projektekben való részvétel
  • - Automatikus tesztek készítése
  • - Hibakeresés és javítások végrehajtása

Elvárások:

  • - Java és SQL ismeretek
  • - JavaScript, CSS, HTML ismeret
  • - Pontos, igényes munkavégzés

Előnyök:

  • - Webes technológiák / keretrendszerek ismerete
  • - Verziókezelő rendszer ismeret
  • - Angol írott szövegértés

Amit garantálunk:

  • - Jó hangulatú, összetartó csapat
  • - Hosszú távú perspektíva
  • - Modern munkakörnyezet
  • - Változatos, önálló és felelősségteljes munkavégzés

Munkavégzés helye: Budapest (távmunkára nincs lehetőség)

Jelentkezem!

Hivatkozási kód: WL201602

Feladatok:

  • - Multinacionális partnerünk Oracle alapú alkalmazásainak monitorozása
  • - Napi üzemeltetési feladatok elvégzése
  • - Hibajegy alapú incidenskezelés
  • - Felmerülő problémák jelentése
  • - Fejlesztéstől új funkciók átvétele és beépítése a napi ellenőrzési rutinba

Elvárások:

  • - SQL ismeret
  • - Írásbeli angol ismeret (a folyamatos, e-mailes kommunikációhoz)
  • - Precizitás
  • - Jó csapatjátékos
  • - Hatékony problémamegoldó képesség

Előnyök:

  • - Batch scriptelési tapasztalat
  • - PL/SQL ismeret
  • - Üzemeltetési területen és/vagy ITIL munkakörnyezetben szerzett munkatapasztalat

Munkavégzés: Napi 8 óra Budapesten (távmunkára nincs lehetőség)

Amit kínálunk:

  • - Oracle PL/SQL mélyebb szintű megismerése gyakorlatban
  • - Egy sokkomponensű rendszer üzemeltetése globális környezetben
  • - Továbblépési lehetőség fejlesztői/tesztelői munkakörbe
  • - Korszerű munkakörnyezet
  • - Közvetlen, családias légkör
  • - Versenyképes juttatási csomag (kimagasló cafeteria rendszerrel)

Jelentkezem!

Hivatkozási kód: WL201603

Főbb feladatok:

  • - informatikai rendszerek üzemeltetése, felügyelete és karbantartása

Amit elvárunk:

  • - Debian Linux környezetben szerzett tapasztalat
  • - Postfix, Samba, Apache üzemeltetésében való jártasság
  • - jó hibakereső és problémamegoldó képesség
  • - pontos, igényes munkavégzés
  • - megfelelő dokumentációs készség
  • - szakmai angol nyelv ismerete

Aminek örülünk:

  • - shell scriptelés magas fokú ismerete
  • - szervervirtualizációban való jártasság
  • - Tomcat és Oracle Database üzemeltetésében szerzett tapasztalat
  • - automatizált telepítési megoldások használatában való jártasság

Amit garantálunk:

  • - modern munkakörnyezet
  • - kerékpáros bejárási lehetőség támogatása
  • - saját fitneszterem
  • - kimagasló cafeteria rendszer

Munkavégzés helye: Budapest

Jelentkezem!

Hivatkozási kód: WL201604

Az egyik legnagyobb multinacionális vállalat beszállítójaként cégünk fő profilja CRM rendszerek fejlesztése és üzemeltetése. Az IT fejlesztések szállításáért felelős projekt csapatunkba keresünk új munkatársat IT üzleti elemző pozícióba.

A leendő munkatárs feladatai lesznek:

  • - Ügyfél igényeinek IT felé történő megfogalmazása, lefordítása
  • - Fejlesztések nyomon követése, üzleti célok elérése
  • - Folyamatok fejlesztése a minőség és hatékonyság jegyében
  • - Dokumentáció és riport készítés
  • - Rendszerleíró folyamatok megtervezése, folyamatábrák elkészítése (rendszerszervezés)
  • - Új fejlesztések és üzleti folyamatok oktatása
  • - Kapcsolattartás csapatokkal (projekt menedzsment, fejlesztő, tesztelő)

A jelölttel szemben támasztott elvárások:

  • - Min. 3 év hasonló területen szerzett tapasztalat
  • - Erős IT háttér
  • - MS Office ismeret
  • - Magabiztos angol nyelvtudás szóban és írásban egyaránt
  • - Jó kommunikációs készség
  • - Ambiciózus és proaktív személyiség
  • - Tervező és szervezőkészség

Amit kínálunk:

  • - Jó hangulatú, összetartó csapat
  • - Hosszú távú perspektíva
  • - Folyamatos fejlődési lehetőség
  • - Modern munkakörnyezet
  • - Kerékpáros bejárási lehetőség támogatása
  • - Saját fitneszterem
  • - Kimagasló cafeteria rendszer

Jelentkezem!

Hivatkozási kód: WL201605

Az egyik legnagyobb multinacionális vállalat beszállítójaként cégünk fő profilja CRM rendszerek fejlesztése és üzemeltetése. Az IT fejlesztések szállításáért felelős csapatunkba keresünk új munkatársat PLSQL fejlesztő pozícióba.

A leendő munkatárs feladatai lesznek:

  • - Oracle adatbázis / adattárház meglévő és új moduljainak fejlesztése üzleti igények alapján
  • - Lekérdezések készítése, optimalizálás, finomhangolás
  • - Fejlesztői dokumentáció készítése
  • - Üzemeltetés támogatása, automatizálás

A jelölttel szemben támasztott elvárások:

  • - Min. 1 év fejlesztői tapasztalat
  • - Magabiztos Oracle 10g/11g, PL/SQL ismeret
  • - PL/SQL Developer ismeret, esetleg TOAD tapasztalat
  • - Tapasztalat verziókezelő használatában (SVN, GIT)
  • - Jó problémamegoldó készség
  • - Adatmodellezési gyakorlat

Amit kínálunk:

  • - Jó hangulatú, összetartó csapat
  • - Hosszú távú perspektíva
  • - Folyamatos fejlődési lehetőség
  • - Modern munkakörnyezet
  • - Kerékpáros bejárási lehetőség támogatása
  • - Saját fitneszterem
  • - Kimagasló cafeteria rendszer

Jelentkezem!

Hivatkozási kód: WL201606

Az egyik legnagyobb multinacionális vállalat beszállítójaként cégünk fő profilja CRM rendszerek fejlesztése és üzemeltetése. Az IT fejlesztések szállításáért felelős csapatunkba keresünk új munkatársat Java fejlesztési csapatvezető pozícióba.

A leendő munkatárs feladatai lesznek:

  • - Fejlesztői csapat (3-5 fő) szakmai vezetése
  • - Fejlesztési feladatok ellátása
  • - Elemzés, rendszertervezés
  • - Fejlesztési minőség biztosítása
  • - Fejlesztési dokumentációk készítése
  • - Folyamatok fejlesztése a minőség és hatékonyság jegyében
  • - Kapcsolattartás csapatokkal (projekt menedzsment, üzleti elemző, tesztelő)

A jelölttel szemben támasztott elvárások:

  • - Min. 3 év Java fejlesztői tapasztalat
  • - Spring, Hibernate keretrendszer ismerete
  • - Java EE, JSF
  • - HTML5, CSS3, JavaScript, JQuery
  • - Tapasztalat verziókövető rendszer használatában (GIT, SVN)
  • - MS Office ismeret
  • - Magabiztos angol nyelvtudás szóban és írásban egyaránt
  • - Jó kommunikációs készség
  • - Ambiciózus és proaktív személyiség
  • - Tervező és szervezőkészség

Amit kínálunk:

  • - Jó hangulatú, összetartó csapat
  • - Hosszú távú perspektíva
  • - Folyamatos fejlődési lehetőség
  • - Modern munkakörnyezet
  • - Kerékpáros bejárási lehetőség támogatása
  • - Saját fitneszterem
  • - Kimagasló cafeteria rendszer

Jelentkezem!


Ha valamelyik állásajánlatunk felkeltette érdeklődését, küldje pályázatát a wonderline-hr@wonderline.eu e-mail címre, a pozíció hivatkozási kódjának megjelölésével a Tárgy mezőben.

Csakis abban az esetben fogadunk be önéletrajzokat, amennyiben azok megfelelnek a fenti követelményeknek.

Kapcsolat

Kapcsolat

DC Offices
1134 Budapest, Váci út 49., IV. emelet
(+36 1) 272.0242

hu | en